Önbecsülés


https://moly.hu/konyvek/christophe-andre-francois-lelord-onbecsules Önszeretet, önkép, önbizalom " Csak az örülhet az életnek és nyílhat meg a világ előtt, aki nem merül el az önsajnálatban. Csak az érezheti jól magát másokkal, aki jól érzi magát önmagával. Ehhez pedig megfelelő önbecsülésre van van szükség, (...) (fülszöveg) A könyvről: Tipikus önfejlesztő, ismeretterjesztő, pszichológiai könyv. A fogalmak tisztázása után és közben, [...]

Edith Eva Eger: A döntés


Edith Eva Eger: A döntés című könyv előzményi és idézetei. Értékelés: Időben, viszonylag hosszú ideig tartott az olvasás. Nem azért, mert unalmas volt, vagy nem tetszett, sőt ellenkezőleg! Először a KINDLE-ovasón kezdtem olvasni, de állandóan a gép mellett kötöttem ki, hogy az idézeteket kiírjam. Gondoltam, nem lesz ez így jó, meg kell vennem, hogy fizikailag [...]

Egy levelezés, amelyben a kérdések segítenek megérteni önmagamat és a múltamat


8 napja: - szia, természetesen beleolvastam a többibe is, de csak „falatkánként csipegetem”! 🙂 Elmentettem kedvenceim közé az oldaladat, így bármikor „bele lapozgathatok”. Őszinte elismerésem az írásaid színvonaláért, közértehetőségéért – és ami számomra kiemelten fontos – a pszichológiai megközelítésekért! Az észrevételekhez én még „nem nőttem fel”, amióta betegségem okán sokkoltak (8x), azóta nehez megy a fogalmazás, csak [...]

Nem tudok aludni


Már hónapok óta szenvedek az alváshiánytól. Viszonylag korán fekszem le (9-10 óra körül), mert már nem bírok fent maradni tovább a fáradtságtól, de már hajnali 1 óra körül ébredek. Ilyenkor teljesen kipihentnek érzem magam, nem tudok visszaaludni. A gyógyszereimet nem szeretném emeltetni, mert így is sokat szedek, de ez nem mehet így tovább. Próbáltam már, [...]

Az alkoholizálás és a felnőtt gyermek életére gyakorolt hatás


https://tiborszerintabor.wordpress.com/2018/07/02/alkoholizalas-es-a-felnott-gyermek-eletere-gyakorolt-hatas/ Hozzászólásom: “Az éretlenség és sérültség jele, hogy az alkoholos közegben szocializálódott felnőtt gyermek felfogása és viselkedése a normálishoz képest viszonylagosan végletessé válhat, azaz nagy esélye van annak, hogy felfogása a szélső pólusok felé fog “kilengeni”, vagy azok között fog “hányódni”. Ilyen megnyilvánulás lehet az “egészségtelen”, külső szempontoknak alárendelődő megfelelési és bizonyítási kényszer – ugyanakkor [...]

Az alkoholizálás és a gyermekre gyakorolt hatás


https://tiborszerintabor.wordpress.com/2018/01/03/alkoholizalas-es-a-gyermekre-gyakorolt-hatas/ Nagyon tetszett! Hozzászólásom: "Gratulálok az íráshoz Tibor!Igazából már többször nekifutottam az olvasásnak, de csak most szántam rá magam az írásra.Féltem az alapos elemző olvasástól, mert féltem, hogy magamra ismerek és felidéződik a múltam.Így is lett, de már jó, sokkal jobb!Szinte az egész írásban az alkoholizáló, maximalista apámra és a mellette megbúvó, félelemmel teli Édesanyámra [...]

Edith Eva Eger: A döntés


Sajnos nem jut elég idő olvasásra mostanában. Annyi helyen "kell" megjelölni egy-egy fontos gondolatot, kimásolni a posztba az idézeteket, hogy lassan haladok vele. De nagyon tetszik. Ez egy igazi, tanuló olvasás! Fülszöveg: „Abban ​szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék [...]