A nagy utazás: Izrael


Ma 2019. november 14. csütörtök van. Kedden éjjel érkeztem haza és azóta kavarognak a fejemben a mondatok – mit is írjak. Úgy tervezem, hogy ez egy összefoglaló gondolatsor lesz az utazással telt 8 napról, arról, hogy mit is váltott ki bennem érzelmileg, szellemileg ez a -számomra – nagy vállalkozás.

Több mint 25 éve nem tettem ki a lábam Budapestről. (A mai napig meg kell terveznem minden útvonalat, amerre menni kívánok a város határain belül is.) Az elhatározás, hogy utazom, a pillanat műve volt. Ha a régi aggályoskodó énem kerül előtérbe biztosan nem vágtam volna neki. Szerencsére nem így történt. Bár az utazás előtt többen próbáltak elbizonytalanítani (nyelvtudás nélkül, teljesen egyedül, mégis hogy képzelem) nem sikerült nekik.

Szerencsétlen esemény volt, hogy az utazást megelőző két és fél hétben beteg voltam. Érzelmileg ez egy kicsit megviselt, a lelkesedésem alábbhagyott és talán, ha nem lett volna minden kifizetve már, akkor talán vissza is léptem volna. Tulajdonképpen két nap volt arra, hogy “feltuningoljam” magam és kétségeimet eloszlatva útra keljek.

A repülőút, majd a szállás “megtalálása” viszonylag eseménytelenül zajlott. Bár éjjel érkeztem, muszáj volt elmennem vásárolni vizet és valami vacsorát, mert Budapesten mindent elvettek tőlem a reptéren. Na ez az út már kalandosabb volt! Az üzletet könnyen megtaláltam, de visszafelé rossz irányba fordultam – így eltévedtem. Akkor még nem tudtam, hogy Eilaton minden utat körforgalommal oldanak meg, így könnyen megtalálható a keresett cél. Barangoltam a kihalt városrészben, kezemben a hatos ásványvíz-csomag, szívemben az ébredő félelem: hogy találok vissza? Végül egy hölgy jött oda hozzám, amikor látta a tanácstalanságomat. Megkérdezte segíthet-e, majd miután minimális “szó”-tudásommal megpróbáltam elmagyarázni mit keresek, elvette tőlem a vizeket és elindultunk a szállás felé. Kiderült, hogy mindössze egy utcára körözök a megadott helytől, de hát sötét volt és idegen minden, így simán elmentem korábban mellette többször is. Amikor megérkeztünk a hölgy mosolyogva kívánt minden jót (és még mondott sok egyebet is, amit nem értettem) és én végre beléphettem a szobámba. Nagyon érdekes, hogy bár fegyveres katonák és rendőrök járőröztek az utcán, semmilyen félelem érzetem nem volt (itthon viszont este már van!)

A szállás nem sok szót érdemel. A kiválasztást segítő képek mind hamisnak bizonyultak. Tulajdonképpen egy bunkerből kialakított hotelről van szó, ahol a szobák egymást érik, az ablakok egy közös udvarra néznek és minden behallatszik. Viszonylag tiszta, de lelakott szobát kaptam. A konyhának nevezett “helyiség” egy fal-beugró a szobában, ahol egy kicsinyke hűtő, egy mikró volt. Se egy szék, se egy asztal, csak az ágy. Igazából nem zavart, hiszen ennyi pénzért nem várhattam több csillagos szállodát, aludni és fürdeni lehetett – nekem ez elég volt.

Eilati mindennapok: Igazából mást vártam. Teljesen a turisztikára épülő falu Eilat (és nem város, a helyiek szerint). Bármelyik tengerparti turista helyre mehettem volna, ugyanez a látvány és közeg várt volna. Hiányoltam az “izraeliséget”, az egyéniséget. Rengeteg az orosz turista, szinte más nyelvet nem is lehetett hallani. A hely tiszta és fejlett. A közösségi közlekedés magas szintű és olcsó. Természetesen sok a taxi is, ami viszont drága, főleg, ha nem a helyi taxivállalt kocsiját fogja ki az ember. A gyalogos közlekedés mindenek előtt áll. Ha a közeledő autós vagy busz, ha gyalogost észlel az út közelében, már messziről lassít és átengedi maga előtt (ha van kijelölt gyalog átkelőhely, ha nincs). A körforgalomnak köszönhetően szinte sehol sincs dugó, veszteglő autó. Indexet nem használnak, ha szükséges dudaszóval jelzik az indulási szándékukat. Türelmesek és mosolygósak. Nem tudom, hogy a napfény teszi-e, de mindenki jó kedvű, mosolygós és segítőkész. Az autó nem státusz szimbólum, mint itthon, hanem csak egy tárgy. Ha véletlenül koccanás történik, telefonszámot cserélnek és mennek tovább, a biztosító intézi tovább az ügyeket.

A bevásárlást a helyiek és a tapasztaltabb turisták is a helyi szupermarketekben intézik. Hatalmas üzletek, nagy választékkal és sokkal olcsóbban mint a kis üzletekben.

Eilat (Izrael) nagyon drága. Nem szabad számolgatni a szükséges élelmiszerek vásárlásánál. Én viszonylag keveset költöttem, minden reggel megvettem az egész napra szóló élelmiszert. Esténként, egy a központban található arab büfében vacsoráztam, falatelt, kebabot vagy simán csak sült krumplit. Nem nagyon voltam éhes kint. A melegben, a semmittevésben nem éheztem meg. 🙂 Zsidó specialitást kínáló hellyel nem találkoztam.

A tengerpart, bár mindig sokan voltak, mégsem volt zsúfolt. Egy napra a napozó ágy 20 sékel volt, ami tartalmazott egy ingyenes limonádét is. A Vörös-tenger csodálatos. A színe, a tisztasága lenyűgöző! A melegben (32-33 fok) kifejezetten jól esett a hűs víz (hűs, de nem hideg!). Utána érdemes letusolni, mert sós a víz. Ami nagyon tetszett, hogy ameddig elmentem üdítőért, fürdeni, vagy tusolni, minden értékem az ágynál hagytam. Soha semmi nem hiányzott! Nagyon sok “helyi” fiatal is volt a parton. Az idegenvezető elbeszélése alapján, a fiatalok nagy részét a szüleik tartják el, nem nagyon dolgoznak. A 12. osztály befejezése után vagy továbbtanulnak, vagy csak úgy vannak.

Éjszakai élet a központban van, a nagy és drága szállodák környékén. Én nem mentem semmi ilyesmi helyre, lévén egyedül voltam, de nem is hiányzott, hiszen itthon sem része az életemnek a mulatozás.

Mit hozott számomra az utazás? Egyrészt felejthetetlen élményeket, melyekről később, fotókkal számolok be; másrészt csalódást (mint feljebb is írtam), nem az izraeli életet, hanem egy turisztikai központot ismertem meg Eilatban. (A helyi zsinagógát is zárva találtam, amit felkerestem, pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá.) A szervezett utak sokban kárpótoltak, de ha legközelebb megyek (!) az északi irányt fogom választani. Érzelmileg feltöltődtem, a sok kedvesség, mosoly és napfény pozitív érzelmeket váltott ki belőlem. Ilyen hosszú bezártság után minden felnagyítva hat(ott) rám, helyére kell még tennem a dolgokat. A betegségem szempontjából mindenképpen egy hatalmas áttörést jelent, hiszen nemcsak a korlátaimat döntöttem le, hanem a határaimat is. Nagyon örülök a döntésemnek, az útnak. bebizonyítottam magamnak, hogy egyedül is életképes vagyok, a szorongásomat és a pánik-rohamaimat le tudom győzni és még egy idegen országban, kultúrában is megtaláltam a helyem.