Ez meg az – az elmúlt napok eseményei


Kedves Olvasóim és barátaim! Ma reggel egy kedves üzenetben érdeklődtek nálam, hogy nem történt-e valami velem, mert olyan régi az utolsó bejegyzés. 🙂 Őszintén meghatott a kérdés és bizony lelkiismeret-furdalásom van, hogy augusztus 20-án kelt az utolsó blogom.

Örömmel mondhatom, hogy remekül érzem magam, az utam továbbra is előre vezet, olyannyira, hogy hallgatásom oka végtelenül egyszerű: nem volt időm írni az események sodrásában. Mi is történt velem?

1. Augusztus 20. (kedd) – csodálatos napom volt. A boldogság évtizedei köszöntek vissza, megelevenedett a múlt: az egyik (ha szabad ilyet mondani) legkedvesebb tanítványom látogatott meg a kislányával. Katonás Laci, 14 évesen került a karjaim közé. A tanévnyitó ünnepség végén, édesapjával megvárták, míg beszélgetni tudtunk. Az apuka arra kért, hogy legyek “anyja helyett anyja” a fiának, mert édesanyját nem sokkal korábban temették el, súlyos, hosszan tartó betegség után. A már akkor 185 cm magas, vékony, nagy szemű, értelmes fiatalember szorongva állt előttem és várta a reakciómat. Könnyes szemekkel válaszoltam, hogy a szokottnál nagyobb figyelemmel fogom kísérni útját, nem lesz semmi baj! És nem is lett. Laci, aki kezdetben nagyon zárkózott volt, jó képességű, figyelmes, jól nevelt fiatalember volt, aki hamar elfogadtatta magát az osztálytársaival (az az osztály egyébként is kimagaslóan figyelemre méltó volt, minden szempontból). Az átlagosnál kicsit többet beszélgettem vele és kértem, ha bármi problémája adódik azonnal szóljon nekem. Nagyon közel kerültünk egymáshoz. A három éves szakmunkásképző után elvégezte az két éves tagozatot, amellyel a szakmája mellé (kiváló minősítésű) érettségit is szerezett, majd még egy évig maradt, a technikusképzőben. Nagyon büszke voltam és vagyok rá. Az iskola után sikeresen elhelyezkedett, azóta vezető pozícióban van, családot alapított és két gyermek boldog, felelős édesapja. Kislánya Luca, nagyon hasonlít rá és kezdeti tartózkodás után vidáman mesélt a kedvenc mozifilmjéről. Boldog délutánom volt.

2. Augusztus 24. (vasárnap) – 5. Sóletfesztivál a Kazinczy utcában. Két régi kollégámmal és barátommal, Mártival és Lacival együtt mentünk ki a fesztiválra. Azon a napon különösen meleg volt és rengeteg vendég érkezett a helyszínre. Persze bennünket ez nem zavart. Nézelődtünk, beszélgettünk majd beálltunk a sorba, hogy vegyünk izraeli sóletet. Sikerült helyet is találnunk, majd elfogyasztottuk a fantasztikus eledelt. Igazi kóser kenyeret kaptunk hozzá, amihez foghatót én még nem ettem (vissza is mentem repetázni). Ebéd után, a korábban felfedezett süteményeshez mentünk, ahol életemben először ettem flódnit. (A flódni az askenázi konyhaművészet egyik – Magyarországon a legfinomabb – édes, töltött süteménye.

Alapvető összetevői: tészta öt vékony rétegben (egy-egy réteg dupla réteslap is lehet) és a töltelékek – diómákalmalekvár (jellemzően szilva, de akad baracklekvárt javasló recept is).

A tészta alapanyagához gyakran száraz fehér bort is kevernek, illetve a mák- és diótölteléket főzik fel borral.

2. Augusztus 24. (vasárnap) – 5. Sóletfesztivál a Kazinczy utcában. Két régi kollégámmal és barátommal, Mártival és Lacival együtt mentünk ki a fesztiválra. Azon a napon különösen meleg volt és rengeteg vendég érkezett a helyszínre. Persze bennünket ez nem zavart. Nézelődtünk, beszélgettünk majd beálltunk a sorba, hogy vegyünk izraeli sóletet. Sikerült helyet is találnunk, majd elfogyasztottuk a fantasztikus eledelt. Igazi kóser kenyeret kaptunk hozzá, amihez foghatót én még nem ettem (vissza is mentem repetázni). Ebéd után, a korábban felfedezett süteményeshez mentünk, ahol életemben először ettem flódnit. (A flódni az askenázi konyhaművészet egyik – Magyarországon a legfinomabb – édes, töltött süteménye. Alapvető összetevői: tészta öt vékony rétegben (egy-egy réteg dupla réteslap is lehet) és a töltelékek – dió, mák, alma, lekvár (jellemzően szilva, de akad baracklekvárt javasló recept is). A tészta alapanyagához gyakran száraz fehér bort is kevernek, illetve a mák- és diótölteléket főzik fel borral.) Hát mit ne mondjak, mennyei volt (meg is kerestem a készítő elérhetőségeit, és holnap, munka után megyek venni belőle!). A finomságok után sor került Hegedűs D. Géza Kun Zsuzsával folytatott beszélgető előadásának a meghallgatására, ahol is a háborús évekre, szüleire emlékezett vissza a művész úr. Kora este, elköszöntünk egymástól, majd hazajöttünk.

3. Augusztus 26 – 28 között, sokat olvastam és dolgoztam, a könyvekről holnap fogok értékelést írni. Mindezen felül a családfakutatásban mélyedtem el, megjött Amerikából a DNA-vizsgálathoz szükséges készlet, amely alapján meg tudják mondani, hogy milyen “vérek” folynak bennem.

4. Augusztus 27. (szerda) – vendégem volt, Tar Kata, a zsidó-keresztény misszió vezetője. Kapcsolatunk egy szemvizsgálaton keresztül jött létre, az orvos, akinél voltam a misszió elkötelezett tagja. A vizsgálat után, mivel nem vártak rá, beszélgetni kezdtünk, és tapintatosan megkérdezte, hogy nem vagyok-e zsidó. A kérdés mellbe vágott és váratlanul ért , így a legteljesebb őszinteséggel válaszoltam, hogy nem tudom, éppen most kutatom a családfámat. Kérte, hogy engedjem meg, a nevem és email-címem megadását, Katának, mert úgy érzi, hogy sok mondanivalónk lenne egymásnak. Azt válaszoltam, hogy természetesen, nagyon örülnék neki. Elérkezett a délutáni megbeszélt időpont. Nagyon kedves, korombeli hölgy csöngetett be hozzám. Alfieka nagy örömmel fogadta, mondtam is neki, hogy ez jó jel, mert ő csak a jó embereket szereti. Nagyon hamar ráhangolódtunk egymásra, nyitott voltam és a beszélgetés során egyszer csak azt vettem észre, hogy őszintén beszélek egy ismeretlennel a múltamról, betegségemről, útkeresésemről, a karma tanításának megtalálásáról. Érdeklődve hallgatott, néha kérdezett, így igazi párbeszédet folytattunk. Miután ez megtörtént jöttem én a kérdéseimmel: ki vagy? mit csináltok? Miért érzem ezt az elkötelezettséget a zsidóság irányába, amikor még egyelőre azt sem tudom, hogy ki vagyok? Mesélt. Érthetően, egyszerűen és meggyőzően (a misszióbeli tevékenységéről ebben a cikkben olvashattok). Érdeklődve hallgattam, amikor felvetettem egy gondolatot: Engem, ugyan kereszténynek neveltek, voltam első áldozó is, nem érzem magam vallásosnak. nem hiszek egy külső erőben, most jutottam el oda, hogy végre hiszek önmagamban, a karmában, megértettem, hogy mi az utam és várom a feladataimat! A judaizmus szerint a Messiás még nem jött el – a kereszténység szerint Jézus a megváltó. Akkor kiben és hogyan higgyek, Kata megnyugtatott, hogy ezek a legsarkalatosabb kérdések, amellyel a misszió foglalkozik. Azt mondta, a következő találkozásunkra összeállít nekem egy kis olvasni valót a Bibliából, és ne adjam fel a jelenlegi álláspontomat, csak legyek nyitott az újra! Ebben maradtunk. kedvesen elváltunk és pedig elővettem a Bibliát, hogy újra olvassam az Ószövetséget, felelevenítsem megkopott tudásomat.

A fentiek alapján azt hiszem megérthető, hogy nem volt időm írni, hiszen az élmények egymást követték, a könyvek türelmetlenül sorakoznak és pedig (sajnos) csak behatárolt idővel rendelkezem.

Holnap két könyv értékelésével jövök! Köszönöm, hogy olvastok és velem vagytok, nagyon sokat jelent ez számomra, az épülésemet, a gyógyulásomat szolgálja, hiszen a visszajelzések azt mutatják, hogy jó irányban haladok, csak folytatnom kell a megkezdett utamat.