Pszichiáternél


Tegnap, munka után időpontom volt Dr. Fuchs Ágnes pszichiáterhez, aki 2003 augusztusa óta a kezelő orvosom. Amióta jobban vagyok, a heti kétszeri találkozásból fokozatosan három hetesre redukálódtak orvosi látogatásaim. Ilyenkor elmesélem mi történt az elmúlt időszakban, amióta nem találkoztunk és felírja egy hónapra a gyógyszereimet.

Nem történt ez másként tegnap sem, mégis mérföldkő volt az elmúlt hosszú évekhez képest.

Már belépésemkor konstatálta, hogy mennyire jól nézek ki, szinte sugárzom a boldogságtól, a kiegyensúlyozottságtól.

Megköszöntem és mondtam, így is érzem magam. Elővettem A döntés című könyvet, hogy átadjam olvasásra neki. Miközben ez történt, röviden összefoglaltam a könyvet miért érzem kulcsfonosságúnak jelenlegi helyzetemben és jó szívvel ajánlottam olvasásra.

Soha eddig nem beszéltem ilyen módon magamról neki. Korábban mindig “csak” a vígaszt és a megerősítést vártam tőle aktuális állapotomnak megfelelően. 2003 óta Ő a mentorom és mentsváram. Most eljutottam oda, hogy meg tudtam fogalmazni, hogy szerintem mi is történt velem és mi vezetetett a betegségemhez. (Erről később – már folyamatban van – fogok részletesen írni.)

Jó volt látni az arcán az elégedettség mosolyát, hallani a dicséretet, hogy milyen messzire jutottam. Amikor mondtam, hogy mindezt neki köszönhetem, azonnal elhárította és azt felelte: én csak segítettem, az utat a felismerésig, a gyógyulás felé, egyedül saját erőből tette meg, amihez őszinte szívből gratulálok!

Nagyon boldog voltam (vagyok) és búcsúzásnál önkéntelenül is átöleltem. Olyan volt számomra mint egy menedékház, amit kezdek elhagyni. Csak azt sajnálom, hogy Édesanyám nem élhette meg ezt a gyönyörű napot, az Ő ölelése mindennél jobban hiányzik!

Abban maradtunk, hogy a gyógyszereket egyelőre tartjuk (a déli adagot már korábban, magamtól elhagytam), mert szükségem van még az erősödésre és a biztos talaj eléréséhez még időre van szükség.